Nostromo

Conrad ezen regényét tartja a szakirodalom pályája fordulópontjának. Ez már mélyen társadalmi regény: egy képzeletbeli dél-amerikai köztársaságban, Costaguanában játszódik. S bár ilyen ország valóban nem létezik, Conrad pontosan vázol egy tipikus latin országot. Korrupció, lázadás, szervezkedés, árulás - ezek a legjellemzőbbek erre a térségre, s a kevés becsületes ember nem tudja a helyzetet uralni.

A címszereplő Nostromo olasz. Már régóta Sulacoban él, és nagy tiszteletnek örvend. Hűséges segítői az itteni uraknak, tőlük is kapta a nevét (nostro uomo = a mi emberünk). Sulaco pozíciója különleges: magas hegyek választják el az ország többi részétől, így szinte teljesen önálló életet él.

Az életet teljesen meghatározza a Charles Gould által irányított ezüstbánya. Ezért olyan gazdag ez a régió, és ezért szeretné a főváros irányítása jobban a felügyelete alá vonni. Azonban egy nap megtörténik az, ami nem meglepetés Dél-Amerikában: lázadás tör ki, és a győztes csapatok már közelednek Sulaco felé. Nostromora bízzák a feladatot, hogy egy hajóval menekítse ki az ezüstöt a városból. Segítőtársa is akad Decoud személyében, aki lelkes támogatója az elszakadásnak.

Nostromo azonban csak a közeli szigetekig jut el, és ott elássa az ezüstöt, és Decoud gondjaira bízza. A francia azonban öngyilkos lesz, mert Nostromo nem jelentkezik, mert hozza a felmentő csapatokat. Így egyedül ő tudja, hogy a kincs még létezik, mindenki más elveszettnek véli. Végül azonban nevelőapja, Giorgio Viola lelövi, miközben éppen a kincset keresi, mert összetéveszti egy másik férfival, aki a lányának udvarol.

A történet nagyon szerteágazó, számos szereplővel, bonyolult érzelmi kapcsolatokkal. Legalább tíz-tizenkét karaktert fejt ki, ír le részletesen Conrad, akik a maguk módján képviselik egy dél-amerikai ország életét. Nagyon erősen politikai is ez a mű. Amellett persze lélektani is: főleg Nostromo kálváriáját mutatja be.